Az egyedek életben maradása szempontjából a kezdetektől döntő tényező volt a szoros kapcsolatok kialakításának és a kötődésnek a képessége.
A nők bármilyen tevékenységbe fogtak is együtt, a kötődés eszközeként folytonosan csacsogtak.
A nők azért beszélnek, hogy kapcsolatot teremtsenek és tartsanak.
A férfiak vadászat vagy halászat közben nem beszéltek, mert attól féltek, hogy elriasztják a zsákmányt. A férfiak agya a megoldások keresésére, más szóval a problémamegoldásra van berendezkedve.
A legtöbb férfi ma is csak akkor beszél, ha „van mondanivalója", azaz amikor tényeket, adatokat vagy megoldásokat akar közölni, illetve csak akkor beszél egy másik férfinak személyes problémákról, ha úgy érzi, hogy a másik tudhatja a megoldást.
A megkérdezett férfi megtisztelve érzi magát, amiért kikérik a véleményét, és megoldásokat javasol.
Ez komoly problémákat okoz a nőkkel való kommunikációban, hiszen a nők beszéde teljesen más: a másikhoz való kötődés céljára szolgál, egyfajta jutalmazás.
Egyszerűen fogalmazva, ha a nő kedvel vagy szeret valakit, ha egyetért azzal, amit a másik mond, vagy ha azt akarja, hogy a partnere elfogadottnak és fontosnak érezze magát, akkor beszél hozzá. Ha viszont valakit nem kedvel, akkor ahhoz nem szól.
Amikor egy nő valakivel megosztja az érzéseit vagy a problémáit, ezzel azt mutatja ki, hogy megbízik a másikban, pontosan a megosztott információk bizalmas volta miatt.
Sajnálatos módon a férfiak azt hiszik, a nők azért beszélik meg velük a problémáikat, mert nem tudnak velük mit kezdeni, ezért folytonosan félbeszakítják őket a megoldási javaslataikkal.
Nem csoda hát, ha a nő panaszkodik, hogy a férfi folytonosan félbeszakítja, és nem hagyja, hogy kifejtse a saját véleményét.
Női szemszögből a férfi, állandó megoldási javaslatai miatt, olybá tűnik, mintha mindig azt akarná, hogy neki legyen igaza, a nő pedig mindig tévedne.
Allan és Barbara Pease nyomán
