 Gyermekkoromtól az egész évet szerettem volna egyszer úgy eltölteni, hogy a természet mozgásából, a rügyezéstől a lombullásig, egyetlen mozdulatot se mulasszak el. Amit láttam, a csupasz ág és mire Újra odanéztem, a bimbó kifakadt, mire megint, már nagy volt a levél és rajta a gyümölcs. Szerettem volna fákat és ágakat, növényeket és domboldalakat mindennap, sőt reggel, délben, este megnézni, a rügyek fakadását, a legelső zöld csíkot, ahogy a bimbó nyílik, fakad, a szirom lehull, egész addig, amíg a gyümölcs megérett, a levél lassan rnegsötétedik, aztán októberben vörösödik, sárgul, dohánybarna lesz és lehull.
Most láthattam és látom. Az első tapasztalatom különös volt. Azt hittem, a kertész és a földművelő a természetet jobban ismeri. Erről szó sincs. A természetből a legtöbbet a művész látja. A kertész nem is a fát nézi, hanem a termést. A paradicsomot, a tököt, az uborkát, a szőlőt észre se veszi. Nem a lény a fontos, hanem a haszon. Egyetlen földművelővel se találkoztam, aki a növényt ne úgy nézte volna, hogy a kizsákmányolásra neki szánt alany és ő, persze, mindent elkövet, hogy azt ki is zsákmányolja. Igazán nem jobb, mint bármelyik kapitalista.
Második tapasztalatom, hogy időszámításom megváltozott. A valódi naptár szerint kezdtem gondolkozni. A valódi naptárt pedig a napnak az állatkör jegyeiben való vándorlása teremti. Tavaszkezdet március huszonegy. Minden lényeges változás huszonegyedike körül van. És, amikor a nap az állatkör jegyének a közepén üli, nyolcadika körül. Március nyolc, a rigók fütyülni kezdenek. Április nyolc, a fülemüle énekelni kezd, a mandula virágzik. Június nyolc, Medárd, a nyári esőkorszak kezdete. Augusztus nyolc, a kánikula kulminál, a régiek népünnepei. Szeptember nyolc, a fecskék elköltöznek. Október nyolc, a tücskök elhallgatnak. A Gergely-naptár érvénytelen. A természet a hagyomány naptára szerint él.
 A Kos jegyében vetni kell. A Bika jegyében ültetni kell. Az Ikrek jegyében nevelni kell. Az erdő a Rák elején eléri a legnagyobb lombsűrűséget. Július elején a levél megsötétedik. A Rák és az Oroszlán az érlelő.
A tavasz a Bika végén tetőre ér. A jázmin és az olaj virágzik. Minden lény közül eredeti lényéből a legtöbbet a növény mentett meg. Enélkül a virágot és illatot egyáltalán nem is lehet megérteni. A jázmin a Paradicsom illatából valami. Mi az, ha valami nyílik? Ha megnyílik. Ha az, ami a legmélyén van, bent, az egyszerre kívül megjelenik. Ha a misztérium látvánnyá lesz. Megvalósul. Ha a rejtély megnyilatkozik. Ez a virág. A növény misztériuma. A teremtett világ legmélyebb titka. A legbelső, ami most itt kint van, egészen kint az ágak hegyén. A megfoghatatlan, amit most letéphetek, és illatát szívhatom. Az első asszonynak biztosan jázminfehér bőre volt és jázminillata. Ahogy aranysárga porzóival a májusi harmattól duzzadt zöld gallyakon sűrűn nyílik, fehér és fehér, ez a szűziesség illata, boldogság illata, amiben semmi homály, semmi megtört, semmi keserű, semmi szenny. A jázmin az a Virág. Az olaj más. Ha ezt mondom, hogy mámor, az olajra gondolok. Illatának édes és nehéz sűrűsége. Altat. A jázmin a paradicsomi szűzleány szépsége. Az olaj hús és vér, csók, fullasztó, mert az ember torkán akad. Az olaj illata részegítő. Virága kicsinyke, kívül ezüst, belül arany tölcsér. Nektár van benne. Ha a jázmin számunkra megmentette a Paradicsom illatának egy részét, az olaj meg fogja menteni a földi szerelem illatát, az ittas olvadást, az önkívületet. A világot csak akkor értem, ha ettől a csodától reszketek.
Mit nevezek csodának? Ha a természetfölötti a természetet felülről és belülről áttöri. Ha a transzcendens a szükségszerűség világába betör. Nem tudom, hogy a határon túl mi történik, észfölötti. Érteni nem, csak átélni lehet. A csoda-atmoszféra. A határon túl az enyémnél mérhetetlenül erősebb létezés. De tudom, hogy a magasabb, a nálam erősebb létezésnek, a csodának is van logikája. S ez a logika, ha megérint, önkívületbe esem, esetleg énekelek, vagy látomásom van, költeményt írok, vagy réten táncolni kezdek a rezgőfüvek között. Mert a mítosz és a zene a csodát a legjobban érti. A jázmin és az olaj virágzásának ideje, a csoda-atmoszféra pillanatnyi megnyilatkozása, a mágia és a logika együtt, az, amit idillnek hívnak. Kevesen, de vannak idillikus emberek. Akik tudnak nyugodtan ülni, bor vagy tea mellett, nem sietnek, a fűbe hevernek, és semmit nem akarnak. De az idill maga más. Képesség arra, hogy az ember hallgasson, hogy üldögéljen, hogy várjon. A Bika jegyének végén a természet minden évben újra néhány napig a csoda jegyében van, a valóság küszöbén, Pünkösd táján, amikor a személyfölötti szellem a földön megjelenik és megnyilatkozik, a mérhetetlenül erősebb létezés határán, a jázmin és az olaj virágzik.
(Részlet Hamvas Béla Silentium című írásából)
|
