Ha most valaki halkan idejönne, idelopózna a hátam mögé és megkérdezné: fáradt vagyok-é? kicsi kezét, mint tearózsa szirmát finom-borzolón fürtjeimbe lökné s én azt hinném, hogy úgy marad örökké. leoldaná selyempuha kendőjét és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam. ajkával mérné: nincs-e lázam? nem lenne szava, nézne csak, míg én hallgatnék magamat keresve, lelankadva egy félbemaradt versre… s ha már szabályos lett a pihegésem és lelkem földjén álom-eke szánt át, – vigyázva, halkan elfödné a lámpát… Dsida Jenő
Ha most valaki halkan idejönne,