Ezt a gondolatot már akkor meg kellett szokni amikor az imagináció természetéről volt szó. Hogyan lehet valaki egyszerre látvány és lény? Hogyan lehetséges az, hogy az imagináció saját látomásává alakul át és saját magába fogadott képnek nem mása, hanem maga a kép lesz? Úgy lehetséges, hogy van tükör, vagyis van az eredeti létezést teremtő főhatalom (a szó), és ennek van visszhangja, vagyis az eredeti lénynek van mása a tükörben. Szophia ez a tükör, akiben az ős Lény (BÖHME úgy hívja, hogy Wesen aller Wesen) önmagát látja.
A könnyebb érthetőség kedvéért azt lehetne mondani, hogy az, amit ma tudatnak nevezünk, kétoldalú tükör. Mindaz, ami ak
...
Tovább »
|
Ez Szophiáról a legfontosabb, amit egyáltalán mondani lehet. A tudat és Szophia között a különbség az, hogy a tudat a megtört létezés tükre vagyis maga is darabokra tört. Ezért a tudat részleteket, különvált dolgokat és tárgyakat lát. A tudat e természete az oka annak, hogy partialobjektivációk közepette élünk. Az egészről csak Szophiának van képe (tudata). Az egészről mi tudjuk, hogy ez nemcsak az emberi világ, a társadalom, a történet, a tudomány, a gondolkozás, a művészet, a vallás. De az egész nem az ásványi és növényi és az állatvilág, hozzászámítva az asztrálkozmoszt is. Az egész a teremtés egész, világa. Az ember nem mikrokozmosz, hanem mikrotheosz, és otthona nem földrajzi hely, hanem az egész. Szophiában ez az egész látható. Oly t
...
Tovább »
|
A kinyilatkoztatás mágikus igéjét azonban nemcsak Szophia miatt kell elfogadni. Tudjuk, hogy Szophiát elvesztettük, és megzavart és darabokra tört létezésben élünk. A létezés megzavarodását BÖHME turbának hívja. A turba a megzavart szellem (bűnös), a megzavart lélek (aluszékony, nem éber) és a megzavart test (beteg, nyomorék), de mindenekelőtt és elsősorban az imagináció megzavarodása.
Az imént szóba került a modern természettudomány látomása, amely az ember imaginációjába az állati eredet képét helyezte. A kép az emberiség életében azt a félelmetes válságot teremtette, amelynek tanúi vagyunk, vagyis amely az imaginációban az összes elrejtett sötét ös
...
Tovább »
|
- mert a turbában nem külön valamely rész (partialis objektum) tört meg, hanem az egész. Itt keletkezik a szophiatikus gondolkozásnak az a lépése, amely azt mondja: a normális létezés helyreállítását azon a ponton kell kezdeni, ahol ez a létezés abnormissá vált. Hol? Az imagináción. Hogyan tudom a hiteles és ép létezést megvalósítani? Úgy, hogy imaginációmba egész szenvedélyemmel és akaratommal, mámorommal és gyönyörömmel és üdvsóvárgásommal a normális (hiteles) ember képét helyezem.
A hagyomány és a megváltás világa között a különbség az, hogy a hagyomány számára a normális (hiteles) ember a paradicsomi (aranykori, édenkerti) ember, a kezdet embere, Ádám. A megváltást kereső tudja, hogy az aranykori lét nem helyreállítható (reintegráció ebbe
...
Tovább »
|
Az első rész befejeződött. A kiindulás az volt, hogy a létezés teljes egészében minden emberben állandóan jelen van. Persze nem szellemünkben és nem a lélek világában és nem a testben, hanem az életképzeletben, mágikus látomás és bűvölet és teremtően tevékeny akarat (szó) alakjában. |
A legelső szutrák egyike azt mondja, hogy a realizálás nehézsége a következő: gondolataink és tetteink között szakadék van. Az ember tudja, mit kell tennie, de sejtelme sincs róla, miképpen kell megtennie azt, amit tud. Ezen már túlvagyunk. Kiderült, hogy a gondolat és a tett között a kép (szó, látomás, ige) áll, éspedig az imaginációban. A megvalósítás nem azért nehéz, mert akár gondolatban, akár tettben erőtlenek vagyunk (bár azok vagyunk), hanem azért, mert életképzeletünk középpontjában tulajdonképpen nem is az a kép (szó) áll, mint amelyikről azt hisszük, hogy ott áll. Mindnyájan, amikor önmagunk felől oly kitűnő véleményt táplálunk, azt hisszük, hogy imaginációnk középpontját a kinyilatkoztatás szava foglalja el. Tévedés. Imaginációnk életteremtő
...
Tovább »
|
Vagyis annak, amit a hindu hagyomány vidjának nevez, az egész vonalon való alkalmazása. A világosság (Lichtwelt), amelynek BÖHME oly nagy jelentőséget tulajdonít. Az éberség és világosság jelképe az őskori népek számára a Nap volt (Ozirisz, Apollón, Ahura mazda).
A legeslegelső feladat: látni. Beatrice DANTÉnak a mennyország legfelsőbb szféráiban az mondja: "...a látást kell tartanunk alapnak a boldogságra, nem a szerelmet, mely csupán a látásból fakadhat". Az üdv alapja a látás. Az éberség a látásból él, mint ahogy az őrület a látszatból (májá, káprázat). Az emberi élet nagy diadalmai sohasem azok a sikerek, amikor valaki létének rongáltsá
...
Tovább »
|
- ami csak más szó arra, hogy látás és látszat.
Vajon üdvképes lehet-e az olyan életterv, amely kifogástalan erényeknek öltözött bűnökből áll, s amelyeknek alapjaiban elnyomva és elrejtve, felismerhetetlenné téve és eldugdosva homály és betegség és bűn és el nem intézett kérdések serege és komiszság, álnokság, indulat, irigység, féltékenység, kapzsiság, alattomosság bujkál?
Aki ilyen élettervben él, és különösen ezenfelül abban a hiszemben, hogy ez így jól is van, az őrület egy nemét táplálja, amelyet a hindu hagyomány abhimánának, BÖHME turbának nevez. Tisztátalanság, amelyből csak bűn, őrület &eacut
...
Tovább »
|
Mindenképpen odaadom magam. De a mámorban pozitív szenvedéllyel adom magam, az ájultságban mindössze nem tudok védekezni.
Ha magamat azonosítom, akkor éberen látok és magamat pozitívan tudom adni.
Ha magamat összetévesztem éberségem lefokozott és az összetévesztés ellen nem tudok védekezni.
Az első esetben a helyzet ura vagyok és maradok, a második esetben eszméletem és öntudatom homályban marad. Aki e megfogalmazás ellen kifogást emel, gondolja meg azt, amit BAADER mond: élni csak az odaadás emelkedett hőfokán lehet, és, aki nem akar enthuziaszta lenni, okvetlenül fantaszta marad.
(Jegyzet: A modern lélektan i
...
Tovább »
|
Eredet alatt a hagyomány szerint az ember megzavarodás (bűnbeesés) előtti állapotát kell érteni. Ez az Édenkert, vagy a Paradicsom, vagy az Aranykor. Ez az a hiteles (autentikus) létezés, amelyről az első részben annyi szó esett. Eredet és Szophia azonos. Ezért kell az antropológiának nem a mikrokozmoszból, hanem a mikrotheoszból kiindulnia. Az eredetet BÖHME Urstandnak nevezi, s e szót SZABÓ LAJOS alapállásnak fordítja.
Ami e kérdés megértését oly nehézzé teszi, az, hogy a hagyományon kívül még egy eredet van. Ez pedig az, amelyre a Megváltás utal. És mivel Isten a Megváltásban erőit mélyebben és mélyebbről ragadta meg, mint a teremtésben, ez az, eredet is mélyebb. Mert a megváltásban az ember nem a teremtés eredeti emberéhez (Ádám) t
...
Tovább »
|
« 1 2 3 4 5 6 7 ... 10 11 » |
