Ez Szophiáról a legfontosabb, amit egyáltalán mondani lehet. A tudat és Szophia között a különbség az, hogy a tudat a megtört létezés tükre vagyis maga is darabokra tört. Ezért a tudat részleteket, különvált dolgokat és tárgyakat lát. A tudat e természete az oka annak, hogy partialobjektivációk közepette élünk. Az egészről csak Szophiának van képe (tudata). Az egészről mi tudjuk, hogy ez nemcsak az emberi világ, a társadalom, a történet, a tudomány, a gondolkozás, a művészet, a vallás. De az egész nem az ásványi és növényi és az állatvilág, hozzászámítva az asztrálkozmoszt is. Az egész a teremtés egész, világa. Az ember nem mikrokozmosz, hanem mikrotheosz, és otthona nem földrajzi hely, hanem az egész. Szophiában ez az egész látható. Oly tükör mely az egészre érzékeny, minden részletével, de a maga egészében, vagyis az, összes és a teljes.
Ami azonban számunkra e percben a legfontosabb, hogy Szophia nemcsak jelenti, hanem mutatja is a következőket:
Szophia a normális ember, az ép létezés, a tiszta (bűntelen) szellem, az éber (nem megzavarodott) lélek, az egészséges (nem megrongált) test. Szophia nemcsak az autentikus (normális) ember képe és látványa, hanem maga ez az ember. De Szophia nemcsak ez az ember, hanem annak a tudásnak (centrális bölcsesség) birtokosa is, aki a normalitás helyreállítását az emberben segíti és intézi. A látomás az embert magához vonzza. Ezt tudjuk. Az imagináció a látványra tapad és önmagát e látvány képére és hasonlatosságára átalakítja (transzmutálja), vagyis a látomást megvalósítja (realizálja). Szophia az a lény és látvány (tükör), aki az emberi imagináció számára a gyönyör, az akarat célja és mámora. Az üdv. Annak, ami van, meg kell nyilatkoznia (das Wesen muß erscheinen). Szophia a megnyilatkozott kép (üdvterv), a megnyilatkozás művelete (realizálás), de önmaga lény, létező életlény, aki tükör (a teremtő centrálbölcsességének, éberségének tükre), akiben az egész egyszerre látható. Az imagináció Szophiában és Szophia segítségével teheti önmagában az egész, látomást állandóan esedékessé. Szophiában ismerheti fel a valóságot a maga teljességében, és Szophiában vehet minden lehetőséget birtokába.
(Jegyzet: OETINGER BÖHME-tanulmányában Szophiát úgy határozza meg, hogy: Isten láthatatlanságának képe (Das Bild der Unsichtbarkeiten Gottes). A meghatározás paradoxonnak hangzik, de csak az ész számára. Az imagináció tudja, hogy a mágikus vízió in actu (a megnyilatkozás mámorában) jelenség (manifeszt) és láthatatlan (okkult) egyszerre, és minden megjelenés okvetlen elrejtéssel és minden elrejtés megjelenéssel jár együtt, és a manifesztáció és az okkultáció egybeesik. Ezért mondja BÖHME, hogy a valóság szemünk előtt álló nyilvánvaló titok (am alleroffenbarlichsten und doch heimlich), vagyis a valóság a Mysterium Magnum. Ez persze szintén csak az imagináció számára érthető.)
|
