 A lótuszvirágot számos különböző kultúrában – legfőképpen a keleti vallásokban – a tisztaság, a felvilágosodás, a megújulás és újjászületés szimbólumaként tartják számon.
A nap, a teremtés és az újjászületés szimbóluma, mivel a virág éjszaka becsukódik és lesüllyed a lápba, virradatkor pedig kiemelkedik és újra kinyílik.
A teremtés-történetek szerint egy óriás liliom emelkedett ki a zavaros ősvízből az idők kezdetén. Maga a Nap is ebből a virágból emelkedett ki az első napon.
A buddhista tanítások szerint az ember Nirvánába való jutásának pillanatát a lótuszvirág iszapból való feltörése és virágzása szimbolizálja. Ebből kifolyólag
Buddhát némelykor lótuszvirágon ülve ábrázolják, egy olyan személyt jelképezve ezáltal, aki legyőzte az anyagi világ fájdalmait és megvilágosult - csakúgy, mint a lótuszvirág, mely a piszkos, iszapos mocsarakban növekszik, de képes a víz felszínére törni és gyönyörű virágot produkálni.
Sok hindu istent szintén lótuszvirágon ülve vagy állva ábrázolnak.
A Hermopolisz-i teremtés-történet szerint a Nap-isten - aki önmagát alkotta meg - lótuszvirág szirmai közül emelkedett ki, Ra-ként. Így a lótuszvirág kiemelkedő szerepet játszott az egyiptomi kultúrában is – Felső-Egyiptom szimbólumává vált.
A csakra-tan szerint a lótuszvirág a hetedik csakrát (Sahasrara) szimbolizálja, melyen keresztül a tudat beleolvad a magasabb tudatszintekbe, ezen keresztül pedig az Egységbe.
| 