A jin és jang kifejezések írásban először a Ji King-ben (Változások Könyve) jelentek meg, körülbelül az időszámításunk előtti 1250. évben. A jin jel egyik megközelítő jelentése „a hegy árnyékos oldala”, míg a jang jel hasonló jelentése „a hegy napos oldala”.
Ezek a piktogramok nemcsak egymással ellentétben levő tulajdonságokat és formákat jelölnek, de egyúttal jelképezik az átalakulást egyik végletből a másikba, hasonlóan az évszakok változásához.
Valójában a szimbólum a világmindenség egymással ellentétes tulajdonságait mutatja: sötét és világos, nőies és férfias jellegű, lágy és kemény, ívelt és szögletes, stb. Egyik sem létezhet a másik nélkül, nem választhatók szét és csak együtt, egymáshoz viszonyítva értelmezhetők.
A világ jelenségeiben meglévő ellentétek egysége a jin és jang. A világon minden magában hordozza a változás lehetőségét. Így a világ a jin és a jang jellegű erők állandó változásából áll. Normális körülmények között az erők rendezettségre törekednek, kiegyenlítik egymást és egyensúlyban vannak. Nagyon fontos elv, hogy „amikor a jang telítődik, a jin növekszik, és amikor a jin telítődik, akkor a jang indul az útjára”.
A világegyetemben lezajló folyamatok kivétel nélkül ezt az elvet követik.
A kínai taoista filozófia ősidők óta ismert alapelven nyugszik, a jin és jang egymáshoz viszonyított kölcsönhatásán.