A szutra legelején említés történt arról, hogy a keresztény gondolkozás a hit és a jócselekedetek külön hangsúlyozásán megzavarodott és eltévedt. Most már azt is értjük, hogy miért. Aki a hit (tudás) elemét hangsúlyozza és emeli ki, a hindu hagyomány felé közeledik, mert a hitben az éberséget (vidja) kívánja realizálni. Ezt az álláspontot mágikusnak lehet elnevezni, mindjárt kitűnik, hogy miért. Aki a jócselekedet elemét emeli ki, a héber hagyomány felé közeledik, mert a jócselekedetben az igaz embert (caddik, dikaiosz) kívánja realizálni. Ezt az álláspontot etikusnak lehet elnevezni. A mágia és az étosz egymással tényleg szemben áll. A mágia tünemény, tűzijáték, amorális. Ezért a hindu hagyomány középpontjában a májá (káprázat) fogalma áll. Az étosz viszont doktriner, szigorú, színtelen, kemény. Ha az ember a két gondolatot szemléletesen képzeli el, állítsa egymás mellé a hindu és a héber templomot: a tüneményes gazdagság sokszerűen színes varázsépületét és a kép szobor nélkül való szigorúan geometrikus, morális és puritán templomot. Ami ott él, az a mágia tüneménye; ami itt, az az étosz komor szigora. Ott a sok-sok ezer isten és istennő és démon és tündér és mítosz és legenda és költészet és éposz, itt egyetlen láthatatlan Isten, akinek nevét kimondani szakrilégium és terrorisztikus tilalom. - A mágia és az étosz.
A kinyilatkoztatásról tudjuk, hogy a hagyományok egységét megvalósította. Éppen ezért a kinyilatkoztatás óta a mágia és az étosz nem áll külön, hanem a logoszban találkozott. A logosz (a szó főhatalma, exouszia) egyiket se törölte el ("nem azért jöttem, hogy eltöröljem..."), hanem hogy a benne levő értéket megmentse és terménnyé tegye. A logosz, a mágia és az étosz középhelye. Középhelye úgy, hogy a logosz saját főhatalmának teljes fenntartásával magában egyesíti a mágiát és az étoszt, éspedig:
- a szónak minden esetben misztérium-jellege van, mindig megformál és teremt és alakít, amikor mond, elnevez, befest, felöltöztet, ábrázol; abban, amit kimond, elválasztja a világosságot a sötétségtől, a belsőt a külsőtől, a mélyet a felszíntől s azt, ami benne a mély, a sötét és a belső, azt betakarja, hogy azt, ami benne a világos és a külső és a felszín, kiemelhesse. Ezért a szó misztérium mert amit befed, azt feltárja, s amit feltár, azt befedi. A görög müsztész annyit jelent, mint lefátyolozott, vagyis azt jelenti, hogy aki fel akar ébredni, az önmagát eltakarja. Aki intenzív emberiség-közösségben akar élni, az a magányba vonul. Aki az egészet látni akarja, szemét behunyja. Ezért a szó: misztérium,
- de a szónak az a jellege is megvan, amit a görög alétheiának nevez. Az alétheia igazság, de fedetlenség is, takaró nélkül, ruha nélkül, álarc nélkül. Az alétheia átlátszóság is, mert az aléthész (az álarctalan és fedetlen ember) tudja, hogy a dolgokat csak akkor látja a maguk eredeti transzparenciájukban, ha önmaga transzparenssé lett. És az alétheia nem egyéb, mint az ember és a dolog közös átlátszóságának tündöklő egybeesése. Aki aléthész, annak nincs titka, rejteni, félteni, takarni valója. Nyílt és fedetlen, és maga felé minden ajtót és ablakot kitár. Csak ha magamat átlátszóvá teszem, láthatom a világot a maga átlátszóságában. Ez az alétheia.
Nos, a logosznak mágikus és etikus természete abban nyilatkozik meg, hogy magában a misztériumot és az alétheiát egyesíti;
amit lefátyolozva látok, az nem egyéb, mint a teljes fedetlenség, és
amit fedetlenségemben látok, az nem egyéb mint a fátyollal letakart titok.
A logoszban nincs mágia nélkül étosz, és nincs étosz nélkül mágia. Amennyiben van, a mágia (egymagában) fekete (sötét) mágia, az étosz, (egymagában) életrontó (sötét) törvény. Mert a logosz a világosság, ami nem jelenti azt, hogy a sötétséget megszünteti, hanem azt, hogy a helyére teszi, a mélységbe, legyen ott misztérium, letakarva, fátyol alatt, mert az ember csak a misztériumban válhat átlátszóvá és fedetlenné. A megnyilatkozás elrejtéssel jár és az elrejtés megnyilatkozással, és ami megnyilatkozik, mindig a misztérium, és ami rejtve marad, mindig a transzparencia. Ezért mondja BÖHME, hogy a világ a tágra nyílt látó szemünk előtt fekvő titok.
A hit és a jócselekedetek elválasztása a kinyilatkoztatás alapján nem érvényes. Ezt egyébként is az életképzelet természetének megértésével mindenkinek be kell látni. Az imagináció középpontjába helyezett szó (ős-szó, logosz) az elválasztást megszünteti úgy, hogy a hit jelenlétét, vagy nem jelenlétét a megvalósítástól teszi függővé, és fordítva. Ezzel most a kinyilatkoztatásban megadott szó (logosz) természetének megismeréséhez a kulcs adva van. Ebben a szóban van azonban adva a normális ember ősképe (neve) is. Ezt az ősképet tehetségtől függetlenül minden ember teljesen egyenlő eséllyel éri el.
