A minősítetlen létezés gondolatát, amelyből az úgynevezett vegyileg tiszta szellem khimérája támadt, el kell utasítani. És ezzel természetesen el kell utasítani a hagyománynak és a középkori misztikának azt a törekvését is, hogy az ember önmagában a minősítetlen (vegytiszta) létezést megvalósítsa. Ez, amit a hagyomány és a középkori misztika különböző módszerekkel realizálni kívánt, és amit semminek, feneketlennek, minőségtelennek, szemlélettelennek nevezett, végeredményben nem minősítetlen, hanem kozmosz mentes létezés.
Mit kell érteni ezalatt? Azt, hogy az ember átlássa és megértse és felfogja a következőt: az ember nem a kozmosz gyermeke, hanem kozmosz fölötti lény. Nem a mikrokozmosz, hanem a mikrotheosz. Az ember nem természet hanem eredetileg a természet ura volt, és ismét az lesz. Az emberi létezést a kozmosz nem szükségképpen minősíti, és látása és ébersége a kozmosztól tulajdonképpen független. Az ember számára a kozmosz nem az utolsó valóság. Az utolsó valóság Isten. És az első. És az egyetlen. The divine is the only real, mondja COVENRTY PATMORE. Nem minősítetlen, hanem a kozmosz által nem minősített létezésről van szó.
Nézzük csak közelebbről az éberségnek a hindu jóga-gyakorlatok által elérhető legmagasabb fokozatát, az úgynevezett nirvikalpa szamadhit. Szamadhi az enthuziazmus felső fokát jelenti. A meditációnak azt az állapotát, amikor az ember a számára elérhető legmélyebb látás birtokába kerül. Az ősképet a lehetõ legközvetlenebbül, szemtől szemben látja. Amint a szanszkrit szó mondja itt az ember a kalpákon túl levő szamadhiban van, kalpa pedig a világkorszakok körforgását jelenti.
Aki a kalpákból kilép, a körforgásból lép ki. Nem válik üressé. Nem minősítetlen és minőségtelen. Kozmosztalan: Hémeisz de ou to pneuma tou koszmou élabomen alla tou pneuma to ek tou Theou, mondja PÁL: szellemünket nem a kozmosztól kaptuk, hanem Istentől (nem a kozmosztól vagyunk fölkenve). Kilépett az asztrálvilágokból ahol a valóságot anyagi testekben való élet minősíti. Kilépett a mentálvilágokból, ahol a valóságot az ideák (idea-testek) minősítik. Vagyis kilépett minden olyan körből, ahol a világkorszakok körforgásának érvénye van. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy üres. Sőt. Ez a minőség minden egyéb minőségnél mélyebb és primordiálisabb. Az ember, mint RICHARD ST. VICTOR mondja, megérti, hogy amit lát, nem a külső kozmosz képe, hanem a külső kozmosz ennek elsápadt képe. Vagy ahogy a tao paradoxul tanítja: a világ és a valódi létezés viszonya nem az, hogy a nagy-nagy valamiben van az a kis semmi, hanem, hogy ebben a nagy-nagy semmiben van az a kis valami.
És az ember ezt az állapotot a szociális hétköznapon nem azért nem éri el, mert az számára dermesztően absztrakt és távoli és élettelen és üres, hanem azért, mert ez a dermesztő tisztaság túl forró és mély, ez a távolság túl közeli, és ez az élettelen túl szenvedélyes, és ez az absztrakt túl konkrét és tündöklő.
|
