Szophia eredetileg alexandrinus kép, és úgy tudjuk, hogy először PHILÓN használta. Ma azonban BÖHME értelmezésében L. C. SAINT-MARTIN, BAADER, SZOLOVJEV, BERGYAJEV és a modern antropológia vezető képe lett.
Szophia nem a tapasztalati ismeret, hanem a centrális bölcsesség. Nem a tudás, hanem az éberség. Nem a megismerés, hanem a bölcsesség szava. A Szophia nem fogalom, hanem vizionárius kép, és ezek szerint nem az értelemhez, hanem az imaginációhoz szól. A Szophiát BÖHME alkimista módon nem férfinak és nem nőnek, hanem androgünnek látja és írja le azért, mert amint mondja, az ember eredeti és ép létezésében a férfi és a nő nem vált ketté, hanem egy volt, szűzies, ifjú, a két nem kettős hatalmát magában egyesítve, a tűz és a víz elemeit kiegyenlítve, a nemzés és a megformálás művét egyben. Szophiának nevezi tehát BÖHME a normális ember valódi lényét. Ez az a lény, akit a Teremtő a maga hasonmására teremtett. Ez az autentikus ember, akit a Teremtő megteremtett, hogy tükre (hasonmása) legyen. Szophia pedig az imagináció ősképe. Az a kép, amely az imaginációban a legmélyebben nyugszik. A legforróbb, a legszenvedélyesebb. Szophia látványa az, amely az imaginációban a leghevesebb gyönyört és elragadtatást ébreszti fel. Szophia látomása az imagináció számára a legmagasabb boldogság és bűvölet és szépség és mámor és varázs. Szophia látomásának megvalósítása az imagináció számára az üdv.
(Jegyzet: BÖHME tanításának modern hajtása (SZOLOVJEV, BULGAKOV, BERGYAJEV) a gondolkozás középpontjába az antropológiát, az antropológia középpontjába pedig Szophiát tette. Ez a theandria tanítása (az androgün). Jelentősége igen nagy. A természettudomány az ember imaginaciójának középpontjába az ember animális származásának elméletével az állatot helyezte, és ezzel természetesen nem idézhetett mást, mint amit valóban idézett, vagyis az emberiségnek a történet folyamán még nem tapasztalt elállatiasodását. Az a baromi horda, amely ma imaginációjában az állat ősképét tartja, s amely nem tesz egyebet, mint ösztöneinek korlátlan kiélésére mentségeket keres, kizárólag a természettudomány (élettan, származástan, pszichoanalízis stb.) által az imaginációba helyezett látomás egyenes következménye és eredménye. A természettudomány logoszának hatása azonban, ha kimondhatatlan válságot idézett is, nem tartós. Miért? Mert ez úgynevezett logosz gnoszeosz (Binah), vagyis a tapasztalati ismeret, nem pedig logosz szophiasz (Hohma), vagyis nem centrális bölcsesség. A tapasztalati ismeretek hatása mindig időleges és efemer jellegű, mivel ezek az imaginációt nem tudják mélyen megindítani.
A BÖHMEi antropológia a természettudománnyal szemben újra az antropológiai alapállásra utalt. Az ember nem animális lény, nem valamely faj a többi között. De az ember nem is természeti lény, s ezért hazája nem a kozmosz. Ezért az embert nem lehet és nem szabad mikrokozmosznak tartani. Az ember mikrotheosz. Az antropológiai alapállás a theandria (istenemberség). Az ember származásáról autentikus felvilágosítást nem a tudomány ad, hanem a kinyilatkoztatás, és a kinyilatkoztatásnak olyan kommentátorai, mint BÖHME. A theandriát másként szophiatikának (szophológiának) is nevezik, hogy a benne élő és tevékeny logosz természetére ilyen módon is utaljanak: a szophológia szava nem a logosz gnoszeosz (tapasztalati ismeret, binah, vidvan), hanem a logosz szophiasz (centrális bölcsesség, Hohma, vidja).
