A realizálásnak (metanoia, reintegráció, transzmutáció) ugyanarról a pontról kell kiindulnia ahol a létezés primordiális defektusa bekövetkezett. Már régen tudjuk, hogy ez a defektus nem a szellemben és nem a lélekben és nem a testben történt, hanem ott, ahol az emberben az egész, létezés állandóan esedékes, ahol az ember a valóságot a maga teljességében elismeri, s ahol az összes lehetőségeket birtokába veszi. Ez a bűn és az őrület és a betegség pontja, de ugyanakkor ez a tisztaság és az éberség és az egészség pontja is vagyis ez az átváltó pont, ahol a létezés vagy megzavarodik, vagy megtisztul, aszerint, hogy önmagába milyen kép fényét, vagy sötétségét helyezte.
Az életterv nincsen készen. De az élettervet nem az ész teremti. Abban az esetben, ha csak életünk lenne és üdvünk nem, az ész teremtené, mert az élet berendezéséhez az ész, elég. De az ész az üdvöt meg sem tudja érteni. Amilyen viszonyban áll az élet és az ész, ugyanolyan viszonyban áll az üdv és az imagináció. És tudjuk, hogy ma századunkban az élet fogalma kiégett, és ami ma bennünket mozgat, az az üdv. Az üdvtervet (és a szorosan hozzátartozó élettervet) az imagináció teremti, éspedig teremti azzal a képpel, amelyet önmagába fogadott és amelyet realizálni elhatározott és amelyet szüntelenül megvalósít.
Ezzel a szóval persze, hogy kép, határtalanul óvatosnak kell lenni. Mert az imagináció ugyanakkor, amikor szem, amely a képet látja, kép is, amely a látványt magára veszi, és maga e látvánnyá alakul és változik. Az imagináció ugyanis a metanoia (megfordulás, fordulat) és a transzmutáció (változás, átlényegülés) helye. Amit az ember imaginációjába helyez, azzá alakul. BÖHME azt mondja, hogy az ember a kezdetek kezdetén az állati párzást megbámulta (a képet magába vette), s ezért kellett az állati létezésbe süllyednie. De az imagináció nemcsak szem, amely lát, és nemcsak kép, amelyet a szem lát, hanem a hozzájárulás (azonosítás) helye. Mindenképpen az akarat mágikus pontja és az elhatározás (választás, válság) helye. Távolról sem tudattalan, bár az emberek Nagy többségében az, de nem azért, mert az imaginációnak tudattalannak kell lennie, hanem azért, mert az imagináció tudatosítása (felébresztése, napfényre hozatala) igazán nem egyszerű és könnyű feladat.
Ha az imént le kellett számolni azzal a balhittel hogy a fontos az élet és nem az üdv, akkor most elérkezett az ideje annak, hogy az ember leszámoljon azzal a balhittel, hogy az, embert tevékenységében (gondolkozásában, munkájában, alkotásában) az ész vezeti. Az embert az imagináció vezeti, és ezt fokozott mértékben hangsúlyozni kell, amikor felmerül a kérdés, mi az, ami az élet(üdv)-tervet készíti. Az üdvtervet minden esetben és kivétel nélkül és mindenkinél az imagináció teremti, éspedig arra a képre alakítja, amely képet magába fogadott és amely kép mágikus bűvöletében magát átengedte, hogy akaratát e kép megvalósításának szolgálatába állítsa.
A lét megzavarodása az imaginációban következett el, amikor az ember a megzavarodást megkívánta és e megzavart képet önmagára mágikusan alkalmazta (realizálta) és magát a zavarral azonosította. A reintegrálódásnak a fordított utat kell követni. Ebben kivétel nélkül minden szentkönyv és minden kinyilatkoztatásból kiinduló gondolkozó megegyezik. Élet megfordítása (metanoia). Imagináció nem bent, nem kint, hanem az életcentrumban van; a teremtő szó teremtő tevékenységének helyén.
|
