Íme mindjárt az egész úgynevezett filozófia története, amely SZENT ÁGOSTONtól kezdve csaknem teljes egészében, amilyen komoly szándékú, éppen olyan hitelesség nélkül való. SZENT ÁGOSTON erejének igen nagy részét arra összpontosította, hogy a héber hagyomány mellett kiálljon (a gnózis ellen küzdjön) és a létezés rongáltságának minden kérdését a szellemi megtörtségre, vagyis a bűnre vezesse vissza. Ezzel az egész európai legitim és hivatalos gondolkozás útja meg volt szabva. A filozófia oly rossz és főként egyoldalú értelemben vett spirituális gondolkozás lett amelynek végül a teljesen létüres idealizmushoz kellett vezetnie, az idealizmusra természetesen az éppen olyan létüres materializmus válaszolt, és a két doktrína küzdelme közepette mégis az egész vonalon a legnagyobb zavar és tájékozatlanság lett úrrá. Az ember akármelyik európai gondolkozót, akár valamelyik skolasztikust, vagy platonistát, vagy arisztoteliánust, később úgynevezett realistát, vagy szkeptikust, vagy misztikust, vagy racionalistát vegye is elő, mindjárt az elsõ lapon azt fogja tapasztalni, hogy az egész filozófia jellegét arra kérdésre adott válasz dönti el, vajon a létezés rongáltságának primordiális oka szellemi (bűn), lelki (őrület), vagy testi (betegség). A bűn határozza meg az őrületet és a betegséget; vagy a betegség a bűnt és az őrületet; vagy az őrület a betegséget és a bűnt. A legmesszebbre még KANT jutott, amikor azt állította, hogy a lélek megzavarodása következtében a végső dolgokról (szellemről) ismeretet ugyan nem szerezhetünk (őrület), de azért a szellemet mégis ajánlatos komolyan venni. A végső következményeket HEGEL vonta le, akinél a szellem zsákjában a lélek és a test világa teljesen felszívódott és nyomtalanul eltűnt. Utána már igazán csak azok következhettek, akik a lélek és a szellem világát testi funkciónak tartották, sőt a lelki és szellemi funkciókat a betegség (lét megzavarodása) egy nemének tulajdonították.
|
