Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.
Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam:
- Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan! Hogy csinálod ezt?
Sándor azt válaszolta:
- Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: két lehetőséged van:
választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni.
Minden alkalommal,ha történik valami, magam választhatok, hogy
elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle.
Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon,
elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam.
- Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű - szóltam közbe.
- De, egyszerű - mondta Sándor. - Az élet csupa választási lehetőségből áll.
Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatodat. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed.
Elgondolkoztam Sándor szavain. Nem sokkal ezután más munkahelyre kerültem, szem elől tévesztettük egymást.
Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 20 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sokhetes intenzív ápolás után bocsátották csak el a kórházból fémtámaszokkal a hátában.
Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.
Azt válaszolta:
- Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában.
- Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok.
- Féltél? Elvesztetted az emlékezeted? - akartam tudni.
Sándor folytatta:
- Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok.
De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek
arckifejezését, ami azt jelentette: halott ember.
És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást.
- Mit csináltál? - kérdeztem tőle.
- Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam.
Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom.
Mély levegőt véve ordítottam: A gravitációra!
Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam.
Tehát úgy operáltak meg, mint potenciális élőt, és nem mint potenciális halottat.
Sándor a tehetséges orvosoknak, valamint csodálni való hozzáállásának köszönhetően maradt életben.
Tőle tanultam meg, hogy minden napon, minden pillanatban lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden.
Ezért ne aggódj amiatt, mit hoz a holnap!
És ne feledd: a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál.
